Pesti Napló, 1857. augusztus (8. évfolyam, 2262-2285. szám)
1857-08-23 / 2279. szám
191-2279. 8-dik évffolyam.PESTI NAPLÓ. Szerkesztési iroda: Egyetem-utcza 2-dik szám, 1-ső emelet, Szerkesztő szállása : Uri-utcza 3-dik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó - hivatal: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körütti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Pesten, házhoz hordva: Évnegyedre . . . . 3 frt p. p. Félévre..................6 frt p. p. ETA + 1. • 6 hasábos petit sor háromszori hirdetésnél 4 p. kr. Rémraetmenyek. C1113.lyegdíj külön l0pkr.Magán vita 6hasábos petit sor 5pkr Előfizetési feltételek: Vidékre, postán Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Félévre...................8 frt p. p. 1857. Vasárnap aug. 23. PDST, Augustus 23. Tájékozás. (Fk.) Tegnapi czikkünkben azt mondtuk, miszerint a diplomata urak, alkalmasint már százszor elátkozták azt az egész moldva-oláh választási komédiát; a legújabb tudósítások nemcsak igazolják ezen véleményt, hanem azt is sejtetik, miszerint a diplomatia kézzel lábbal törekszik azon kelepczéből kimenekülni, melyet maga magának vetett, azaz hogy a Dunafejedelemségek újjászervezését választások nélkül s a kormányok egyenes alkudozása útján akarják létrehozni. Okosan teszik! Végelemezésben úgyis erre került volna a dolog s a választási história vagy csupa szemfényvesztés vagy legjobb esetben alkalmas ürügy vola egy élénk agitatio szintehozatalára. A moldva-oláh nemzetet saját ügyének birájává tenni, valódi kivánataival ezen után megismerkedni s ezeket, nem pedig az egyes kormányok mellékes tekinteteit a leendő újjászervezés irányadójául venni, — arra tán úgy sem gondoltak soha! Az imént érintett új tervre nézve csak anynyit tudunk, miszerint az Anglia által jön először megpendítve, részleteiről mi sem hallatszik, csak annyit állítanak , hogy újabb párisi conferentiáról Ausztria nem igen akar hallani, pedig ennek csakugyan létre kellene jönie, ha a fentebbi terv elfogadtatik. Ezen elfogadás t. i. magába zárná a párisi szerződés egyik igen lényeges határozmányának megsemmisítését, azon határozmányét t. i., mely szerint a fejedelemségek újjászervezése ügyében a népesség véleménye meghallgatandó. A párisi szerződés ezen vagy bármely más pontja pedig csak azon biróság által semmisíthető meg, mely magát a szerződést alkotá, és ez nem más, mint a párisi conferentia. Hogy ezáltal ismét Páris lenne azon hely, honnan egy fontos kérdés eldöntése kiindul, abban már semmi sértő nem lehet, miután maga az eredeti szerződés is ott köttetett, és Francziaország nézete amúgy is már diadalmaskodott. Az egyes kormányok közti egyenes alkudozás — az igaz— a conferentiát pótolhatná , de ezen át hosszasabb és göröngyösebb is lenne Egyébiránt formakérdésekbe mi soha semmiféle súlyt nem fektettünk, s így e tárgy körül sem akarunk tovább időzni. Inkább arra vagyunk kiváncsiak , miként fogadja majd a fejedelemségek lakossága a legújabb tervet, ha ez csakugyan valósulni találna. Miről nem álmodtak már az ottani hazafiak! Hazájukat szebben és fényesebben látták felvirágozni, miként a phönix ifjultan száll fel hamvaiból , nemzeties kormányról, önállóságról, korszerű alkotmányról , szabadelvű intézményekről, „fiatal Rmánország“-ról ábrándoztak, Talleyrand bárót itj Messias gyanánt üdvözölték, ki az Ígéret szavát valósítani jött s a keleti román világot megmentendi azon kötelékekből, mikben annyi éven át tespedett. Hanem Talleyrand báró nem Messiás, hanem csak Mózes vala, ki a sóvár szemek előtt feltárta ugyan az Ígéret honát, hogy a képzelem kéjeleghessen e gyönyörű látványban, de oda be nem vezetheti a román népet, mely hiába keresendi az uj Josuát, ki ama munkát folytathatná és a hazafiaspárt merész ábrándjait valósággá varázsolná át. A világ — megvalljuk — nem sokat veszt ezáltal, sőt még valamicskét nyer, nyerii, azon újólagos tanulságot, miszerint a diplomatában minden perczben más szél fú s hogy a legfellengzőbb eszmék, ha e léghuzamra bízzák magukat, csúzt kapnak, eltörpülnek s bele halnak. A tömegek lelkesedése s a diplomatia köpenyforgató ildomossága nem fér meg egymással, vagy legfölebb úgy, mint a bor és viz; a keverék aztán se nem bor, se nem viz, se nem hevít, se nem frist. Hogy a világ a választási komédia megbukása által semmit sem veszt, az sem szorul bizonyításra; a fejedelemségek anyagi és szellemi fejlődése — ha maga a nemzet erre csakugyan érett — bárminő kormányforma alatt is lehetséges s ezer akadályon keresztül is utat törend magának. A nemzetek történelme tántorithatlanul járja útjait s az emberiség nemzete sajnálkozó mosolylyal látja azon rövidlátók működését, kik gyönge ujjaikkal a kor óriási kerekeinek mozgását feltartóztatni akarnák. TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Külirodalmi szemle. Ha tá r o z á s o k. II. Beranger, Alfred de Mussetthy. Tizenhárom év előtt egy hő nyári délután jött hozzám Petőfi, egy még felvágatlan legolcsóbb kiadású Berangerrel hóna alatt. És olvastuk nagy tűzzel, és forgattuk mellé nagy kitartással a dictionnairet estig , és tettük ezt gyakran, és lelkesültünk. — Quo semes imbuta .... talán ez oka B. iránti előszeretetem állandóságának. Beranger befolyása sokkal mélyebb volt Petőfire, mint bármely más íróé. Kedélyessége, pathosa, gyönyörű nyelve, soknemű formái, szóval komoly becsű sajátságai minden esetben méltánylóra találtak volna Petőfiben , de oly hatalommal, oly maradandón alig hatottak volna reá. Hanem a pajzán kedv, a csillámló élet „imponált“ neki; ez nyeré meg szivét, mint Heine is kisebb mértékben. Beranger befolyása Petőfire elismert, sőt túlzott; szemére is veték azok, kik e hatást igen anyagian fogták föl, s utánzást véltek találni benne, mert Petőfi a refraint, s némely versformát elsajátított, ámbár csak kivételesen használt. Ellenben kelletén alól méltányoltatott legalább eddig nyilvánosan szóba nem hozatott azon befolyás, melyet Beranger Petőfi politikai gondolkozására, s általa költői munkáira tön. — Nem vonakodom e befolyást határozottan kárhoztatni, szánandónak mondani nem csak politikai, hanem főleg aesthetikai szempontból. — Petőfi politikai nevelése abból állt, miből rendesen a költőké állni szokott. — Továbbá Petőfi véralkotásánál fogva is politikai higgadtságban ugyan soha se fejlődhetett volna oda, hogy a „fontolva haladók“ táborába beillett volna; azonban egészséges tiszta esze alkalmasint ellensúlyozza költői lelke rajongását, ha Béranger politikai dalait nem „tanulmányozza.“ Petőfi pathetikus lelke mindent komolyan reflectált magába; tant csinált magának abból, mit Béranger csak kicsapongó jó kedvében, vagy egy lelki mámor pillanatában rögtönzött. Így formálódott Petőfi politikai „képzelődése“ Béranger, Heine és a kor szellemének nyomása alatt, melyben a rímelt vezérczikkek (Grün, Freiligrath, Hervegh) elvont szabadelmüsége legzamatosabb szellemi nyalánkság volt a mivelt körök számára. Francziaország ezen legnagyobb költőjétől búcsút veendők lehetlen volt meg nem emlékeznünk kedves költőnkre; lehetlen volt Petőfire nem emlékeznünk, midőn azon befolyásról akartunk szólni, melyet Béranger nemzetére gyakorlott. Mert a befolyásban közel rokonság van. — Béranger politikai tartalma : a bonaparteismus és republicanismus és forradalmiság vegyülete. Három oldalról tisztelték és — félreértették.— Béranger bonapartista csak a restauratio alatt, és annyiból volt, mivel szerinte a Bourbonok az invasió hatalmát, a nemzeti lealázottságot, ellenben Napoleon nemzeti nagyságot s függetlenséget jelentett. De Napóleont ő egyedül költői oldaláról is véve: „je n’ai flatté que l’infortune mint játszik a sors a legnagyobb ember életével — ez elég költői anyaggal biró eszme, s Napóleonban az meghatón testesült. Napoleon a császár, a szegény parasztnő kunyhójában (Les souvenirs du peuple) vagy trónróli lemondása („Les deux grénadiers“ „Le vieux sergent“) és Napoleon halála szent Ilona szigetén (Le cinq Mai)------képzelhető, mint félbeviték e dalok a franczia gyúlékony képzelődést, midőn az idegent is, kinek mi köze sincs a franczia dicsőségben, könyekre indítják. Beranger ezen napoleonismusa teljesen nemzeti, sőt meg át költői volt; de hatása a franczia népre annyira túl ment a költő intenzióin,s respublicanismusával olyannyira ellentétesnek bizonyult,különösen III.Napóleon megválasztása óta, miszerint a költő végnapjait elkeseríte ennek tudata, s szívesen eltemette volna azon tán-Igoló refraineket, mik a bonaparteismust a franczia népben élénkségben járták, és a második respublika rövid életét kiolták! — Beranger republicanismusa csak democratiát jelentett, ellentétben castokkal, előjogokkal; népbarátsága — emberszeretet volt, könyör a nyomor iránt, mely néha az államintézmények elleni haragban tört ki (Le vieux vagabond) s néha túlzott volt. — Költeményeiben a bonaparteismus s republicanismus mellett forradalmi aspiratiók is lelhetők — mik egymás mellé állítva teljes politikai eszmezavart képeznek ; s a franczia nép politikai eszmezavarával teljes öszhangban voltak, — és azt még nagyobbá nevelték. Igen de doctrinar legyen-e a költő ? föladata-e egészséges politikai kathekismust írni ? államtant következetes elveken állítani föl ? ... Béranger mint költő teljesen igazolva van; sajnos, hogy nemzete, kora, az ifjúság, politikai tant formáltak a költői lelkesedés, szeszély s pajzánság sugallataiból. Hogy Béranger daczára többszöri kísértetésének, nem lépett politikai térre, az nem csak szerénységének, tiszta elméjének, valódi költőiségének , hanem egyúttal annak is bizonyítványa, miszerint Béranger költeményei politikai tartalmából önmaga számára se vont le tanti meggyőződéseket. Béranger nem volt napoleonista, nem volt republicanus. (Lajos Fülöp trónralépte után lemondott a chansonokról, mint fölöslegesekről a nemzet e diadala után, melyet akkor teljesen kielégítő), nem volt forradalmár, ámbár mind a három párt embere talált költeményeiben rokonhangokat. Ez talán következetlenség, gondolatlanság, de mindenesetre ennek tulajdonítandó, hogy Béranger nem egy párt, hanem a nemzet költője maradt. E politikai szenvedőlegesség magyarázza meg, hogy ámbár elég alkalom kínálkozott, sohase avatkozott tettlegesen a közügyek menetébe, írja ugyan Lengyelország mint jajdul föl fájdalmában „Rien qu’une main France et je suis sauvée ! — De ő nem megy a piacira, nem lázit tömegeket kényszeritendő a kormányt, hogy kardot húzzon mellette ! Az ő szerénysége s tiszta elméje előtt nem volt titok, hogy a nemzetek kormányzásához nem elég a költői lelkesség s nemes akarat. A politika a tudományok tudománya, ki nemzetek sorsát intézi a nemzetek egymá közti viszonylatait s saját nemzete életét minden ágaiban kell értenie. A nemzetek pedig nemcsak átalános elvekből s alkotmányparagraphusokból élnek, hanem földbirtokból, iparból, kereskedelemből ; boldogságuk nem függ egyedül „egyenlőség, testvériségtől“, hanem az igazságos és helyes adó- és vámrendszertől, jó financztervezettől, vásári, örökösödési és váltótörvényektől, hitelintézetektől és még sok efféle teljesen költőiben, de felette fontos prózai-ságoktól, miknek értelme ma tanulmányozást föltételez , mert mind e kormányzati ág egyegy tudományt képez. Vagy talán a gyakorlatra hivatkozol, s mutatsz itt is ott is kormányférfiakat, kik nemzetek, országok sorsát vezetik s nem költők ugyan, de ez egyetlen negatív tulajdonságukban áll egész gyakorlatiasságuk is, minthogy egyebet se tanultak, se el nem feledtek ?! Mit se bizonyítasz, hisz még nem szűnt meg közmondás lenni, hogy : parva sapientia regitur mundus. Még egy halottról kell utólag emlékeznünk, ki Beranger mögött és mellett valódi költő volt, az Alfred de Musset. Oly pajzán, oly frivol, mint Beranger, ha a lélek komolyabb röptében vele nem versenyezhetett is. Valódi déli tűz és szenvedély tünteti ki Musset-t s kicsapongásai engedélyét költői szépségeivel veszi meg. Néhány költeménye sikerült német fordításban is megjelent Freiligrathtól. Halálával a franczia költői irodalomban nem egyhamar betöltendő űr támadt. A „materialismus“ elleni hadjárat. (Fk.) Porosz lapokból belföldiekbe is átment azon hir, miszerint a gymnasiumok tanulmányi tervében tetemes változások várhatók ; nevezetesen az algymnasiumból a természettudományok teljesen ki fognak záratni s az ó nyelveknek, főleg a latinnak, nagyobb tér engedtetni. *) A dolog még csak hírlapi hit alakjában áll előttünk; hivatalos tudósítás nem jelent meg s igy még hozzá szólhatni a tárgyhoz. Ha a fentebbi módosítás állítólagos czélját jól felfogtuk, ez nem lenne más, mint a mindinkább terjedő materialisticus iránynak gátat vetni, az ifjúságot már legzsengébb korában vallási érzülethez szoktatni s azon elbizottságot megfékezni, melylyel — bizonyos párt állítása szerint — az anyag a szellem, az ember az Istenség fölé emelkedni törekszik. *) Lásd tegnapi lapszemlénket. Szerk. Nem tudjuk vagyis inkább nem akarjuk eldönteni, mennyiben alapos ama vád, mely korunk ellen felhozatik s igy az iránt sem határozhatunk, mennyiben szükséges, ezen valódi vagy képzelt baj orvoslásáról gondoskodni. Hanem föltéve, hogy a baj csakugyan létezik, annyit bátran állíthatunk, miszerint a fentebbi út, legalább a mi profán szemünk előtt, egyátalában nem látszik olyannak, mely gyorsan és biztosan vezethetne a kitűzött czél felé. Nem vagyunk ellenei a klassikai nyelveknek ; nemcsak az emberi ész, a nemzeti géniusz egyik csodálatra méltó alkotását látjuk benne, hanem nélkülözhetlen eszköznek tekintjük azon remekművek megértésére, miket egy lejárt kor lángelméi ránk hagytak, mikben a költői képzelem merész röpülése oly gyönyörűen párosul a bölcsész mélységével, s melyekben az ifjúság szintoly kedélyderitő, mint elmefelvilágositó kincset bir. De nem látjuk át, miért nem tudna az a nyelvek tanulmánya a természettudományokéval megférni, miért kellene amannak kedvéért imezt az ifjúságtól elvonni. — A természettudományok tanulmányozására ez alkalommal nem először fogják azt rá, hogy a materialisticus irányt segíti, hogy a vallásias érzelmet aláássa. Bámulva állunk ezen szemrehányással szemben. Az ifjúság jellemes kedélyiránya túlnyomólag érzéki; csak az hat reá, ami érzékeire hat; egész köteteket lehet vele könyv nélkül megtanultatni , hanem voltaképen vérré és bússá nála csak az válik, amit érzékeivel átkarolhat, ami az abstract világból lehozatik és a valóság concret földjére állíttatik. A természettudományok ez oknál fogva mindig kedvencz tanulmányai a gyermeknek; csak kezét kell kinyújtania, vagy szemét fölemelnie, hogy azon tárgyakat megmarkolja vagy megpillantsa, mikkel ama tudományok foglalkoznak; a rét számtalan tarka virágával, az erdő titokteljesen susogó fáival, a hegy tömérdek fajú érczeivel s köveivel, az állatok elláthatlan sérge, az éji ég myriád csillagaival, mindez varázserővel hatja meg a gyermeki kedélyt s a tudvány, melyet a természet beléje oltott, szakadatlan kérdezősködésre nógatja a serdülő emberi lényt. Ha e kérdések értelmes választ találnak, ha a gyöngéd elme lassankint bevezettetik a természettudományok szentélyébe, ha előtte mindinkább feltárulnak azon kincsek, miket egy látatlan kéz a mindenségnek általunk lakott apró töredékébe lerakott, ha egymásután megismerkedik a legnagyobb úgy, miként a legcsekélyszerübb lények czéljával s rendeltetésével, ha a tömérdek változatosság közepette az örökké való rendet felis- smeri, ha a tarka egyvelegen keresztül a természet megmásíthatlan törvényeit szövődni átja , akkor nem lehet tisztelettel és bámulattal nem gondolnia azon hatalomra, mely a rövidenséget rendezi, mely a szél feltörekvő részeket együvé tartja, mely az egyénnek szorosan kijelölte ösvényét, s mindezen egyes ösvényeket öszhangzásba hozza egymással, — nem lehet, hogy keble fel ne táruljon e nagyszerűség láttára, nem lehet, hogy» a rend és törvény nélkülözhetlenségéröl meg ne győződjék, nem lehet, hogy önerejét messze meghaladó hatalom létezésében ne higgjen ; nem lehet , hogy tiszta erkölcsies és vallásos érzelemre ne fakadjon. Az igaz, hogy a természettudományok tanulása azon az irányt nem segíti, melyet innen onnan vallásiasnak híresztelnek; az igaz, hogy más gondolatokra vezet, mint a minek azok agyában fogamzanak meg, kik egy sötét szoba négy fala közé zárkózván, képzelmöket a magánynyal összeházasítják s az e házasságból eredt korösszülöttekkel népesítik a világot, kik az örömet bűnnek s az önmaga elleni bűnt örömnek hirdetik, kiknek nem illatozik a mező virága, kiknek nem tündökölnek az ég csillagai, kik nem értik a csörgedező patak halk csevegését, nem a levelek susogó nyelvét, kik a zivatarban csak a büntető istenség sújtó kezét látják, nem azon jótékony hatalmat, mely a természet örök törvényei szerint még a sötét felhőkből s a czikkázó villám alakjában is áldást szór az epedő földre. 11 . vallásosság — az igaz — halálos ellensége a természettudományoknak,-----------csak az a kérdés , vájjon ez-e azon vallásosság , mely az embert üdvöziti, mely a belső nyugalom puha szárnyait terjeszti kedélyére, mely erőt ad kötelességeinek teljesítésére, mely az államokat a társadalmat összetartja s az emberiséget a mindenható által kijelölt pályán — az észszerű haladás pályáján — előre segíti ?f 6 cs. kir. Apostoli Felsége utazása Magyarországban. (A „Budapesti Hírlap“ után.) Székesfehérvár, aug. 14. Ma már reggeli 5 órakor történt a legmagasb elutazás Veszprémből, melynél a lakosság az utczákban, s egy a város végén felállított diadalkapu előtt a község képviselői mutaták be ő Felségének bucsuhódolatukat. Az elől vágtató tolnai bandériumtól vezettetve, mely mértföldekről ide sietett, hogy az Uralkodót lássa s neki hódoljon, a legmagasbb menet — az úgynevezett kikiri-tónál az enyingi járásnak ott várakozó banderialistáival megszaporodva — Palota mezővárosba, Veszprém megyének egy diadalkapu által jelölt s egyszersmind a soproni közig, területnek határhelyére ért, hol Ő Felsége Schwabenau lovag udvari tanácsos és megyei főnök és a kíséretül szolgáló küldöttséghez legkegyesebb szavakat intézett, mig a banderialisták a budai közig, té-A jelenkor színház-közönsége. (A Monatschrift für „Theater und Musik“ után.) Az újabb időben igen sokat írtak s még többet beszéltek a német színpadi állapot sülyedéséről, és ez